HELLÓ,

KRISTÓF VAGYOK.

Újságíró.
Szabadságszerető.
Egykori diákaktivista.

Kövesd az oldalam!

Cikkek, posztok, szereplések.

Gondolatok a postaládádban.

Iratkozz fel ingyen!
Rólam


Szegeden születtem, 1997-ben, ott is végeztem egyetemet.
Először helyi médiumokba írtam, voltam a hódmezővásárhelyi Hódpress.hu főszerkesztője. Később az Azonnalin, a HVG-ben és az Eduline-on olvashattál. Jelenleg a Laba nevű oktatási cégnél dolgozom.

Friss blogbejegyzéseim

Írások a Jöjj el, szabadság! Substack-oldalamról

Médiaszereplések

Műsorok, ahol megkérdeztek engem is.

Kiemelt referenciáim

Cikkek, melyekre büszke vagyok.

Sok helyen a szülők megrendelik a „listán kívüli” tankönyveket is, de az új NAT ezt megnehezítheti

2023. 06. 02., Eduline

Tíz éve, 2013 végén fogadták el azt a törvényt, amely mára szinte teljesen monopolizálta az állam kezében a tankönyvpiacot. A szakemberek szerint a gyermekbetegségeket leküzdötték, de a színvonal vegyes.

.

Aggódjanak-e a cégvezetők, hogy a mesterséges intelligencia a helyükre pályázik?

2023. 08. 13., HVG

Egy jó vezető már régen adatsorokra is támaszkodva dönt, kérdés, hol lesz a helye a közeljövő – sőt: a holnap – vállalatirányításában a mesterséges intelligenciának. Eljöhet az idő, hogy a mesterséges intelligencia kirúgja a főnökét?

.

ChatGPT MI használata laptopon.

Egy hazai egyetem már próbálja szűrni a ChatGPT-esszéket, de szélmalomharc helyett inkább újragondolnák a számonkérést

2023. 04. 12., Eduline

A szegedi bölcsészkaron a plágiumszabályzatba már bekerültek a mesterséges intelligenciával íratott beadandók, a Műegyetem pedig részt is vesz az MI-szűrés fejlesztésében.

Mekkora gond lehet abból, hogy nem nagyon értjük, mi zajlik a mesterséges intelligencia fejében?

2023. 04. 01., HVG

Sok problémát okozhat, hogy nem tudjuk, válaszadás előtt és közben mit „gondol” egy gép. Alapfogalmakat is újra kell gondolni, ahogy egyre inkább elterjed a mesterséges intelligencia. (MI-csoda megosztott belső díj a HVG-nél)

Évtizedes vitát zárna le New York vezetése, hogy rendesen megtanuljanak a diákok olvasni

2023. 05. 20., Eduline

Az Egyesült Államokban évtizedek óta éles vita folyik arról, hogy hangzástanból vagy egész szavakból kiindulva érdemes a gyerekeket megtanítani olvasni. Most New York állami iskoláiban egy módszertani szigorítással lényegében eldöntenék ezt a kérdést, ugyanis a polgármester feltornázná a megapolisz fiataljainak olvasási képességeit, amit saját érintettsége is motivál. A szóképes módszerrel korábban idehaza is megpróbálkoztak, de nem aratott túl nagy sikert.

2022.10.03., HVG

Jobbára csak akkor kezeli a rendszerszintű problémákat a kormány, ha már kényelmetlenül sok kártérítést kell kifizetni a strasbourgi ítéletek alapján.

A streamingszolgáltatók üzletpolitikája újra a torrentoldalakra terelheti a nézőket

2022.09.13., HVG

Ha az HBO által elérhetetlenné tett sorozatok sehol sem bukkannak fel jogszerűen, akkor újra felbukkanhatnak az internet kalózai, mert feléled a kereslet az illegális tartalmak iránt.

Ma az eladható lakás az, amelyik rezsiszempontból is rendben van

2022.11.28., HVG

A kereslet visszaesett, így, aki ingatlant adna el, annak már a fenntartás költségeit is vonzóvá kell tennie – ha nem is sokmilliós beruházással, legalább a hatékonyság felturbózásával.

A magyar raktár nem az Amazon, de a túlhajtás lassan is felőröl

2021.07.16., Azonnali

Idehaza ritkábbak a súlyos balesetek, de a feszített munkatempót nálunk is érzik a raktárosok. (Minőségi Újságírás Díj kiemelés)

Vendégkérdezői szerep

Az ATV Start műsorának Szigorlat részében

Publicisztikáim

Véleménycikkeim közéletről, értékrendről.

Interjúk

Emlékezetes beszélgetések.

2022.08.10., HVG

Egy kisebb ország esetében nem jó stratégia, ha a politika mindent egy lapra tesz fel, különösen, hogy a trumpisták a Republikánus Pártnak is csak egy irányzatát képviselik – mondja Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, egykori washingtoni nagykövet.

2022.09.17., HVG

Az adatvédelem kultúrkör kérdése, az államnak viszont nem kell ahhoz mobilcéget vennie, hogy bárkit le tudjon hallgatni – mondja Nemes Dániel üzletember, informatikai biztonsági szakértő.

2022.10.19., HVG

Az ajtó résnyire ki van nyitva, de hogy mi lesz ebből, az még kétesélyes – mondja Marschall Miklós korrupciókutató az EU-nak tett ígéret alapján fölállítandó integritási hatóságról.

Scroll to Top